[fic09] Noel számára || A szív, az ész, a büszkeség

   Ajándékozott: Noel
   Angyalka (író): KimchiChurel
   Cím: A szív, az ész, a büszkeség

   Páros: NamKook

   Ajándékozott: Noel

   Figyelmeztetés: remélem dráma

   „Előszó” :  Az életünkben sokszor döntések elé kényszerülünk.  Mikor pedig már nem tudunk változtatni, ott motoszkál a fejben az a bizonyos „mi lett volna ha…”.

      Hallottam már, hogy a szerelmet a tűzhöz hasonlítják. Tipikus könyv szöveg, hogy „ szerelmük lángja fellobbant” Viszont ez egyáltalán nem igaz. Ha megérintjük a lángot, elkapjuk a kezünket. A fájdalom hirtelen és gyorsan ér, de azután el is múlik, kivéve, ha túl sokáig hagyjuk ott a kezünket, mert akkor örök nyomot fog hagyni rajtunk. A szerelem olyan, mint a jég. Észrevétlenül kerít hatalmába, lopva telepedik meg a testben, lebontva a védőgátakat, elfoglalva a szervek legrejtettebb zugait is. Nem forrósághoz, fájdalomhoz vagy égéshez hasonlít, hanem inkább egyfajta belső tompultsághoz, mintha maga a szív keményedne meg és változtatná az embert kővé. A szerelem öklébe zár, és olyan erővel szorít, hogy attól sziklák hasadhatnak ketté, hajótestek roppanhatnak össze. A szerelem feltörheti az útburkolatokat, porrá zúzhatja a márványt, lefonnyaszthatja a faágakról a leveleket. A tanárom legalábbis minden tanítványának ezt mondta.

    ,, - Mikor a jégen suhantok, és rengeteg szempár figyel csakis titeket, akkor arra gondoljatok, hogy mit is mondtam nektek mindig. Adjátok át az érzelmeket. Mutassátok meg a személyiségeteket. Egy igaz jégtáncost a táncáról fogják megismerni.”
   Lehet, tényleg igaza volt, hisz ma már ő a világ talán legismertebb és egyik legtitokzatosabb egyesületének tulajdonosa és igazgatója is egyben. Mi, akik tagjai vagyunk ennek, már kiskorunk óta ide járunk, és sohasem mentünk máshova. Ahogy mások sem ide.

   - Jeon JungKook, most utoljára szólok neked. Ha nem jössz ide, még esélyed sem lesz velünk maradni. - ütötte meg füleimet Mrs. Shin éles hangja. Csak megráztam a fejemet, majd a pálya széléhez siklottam, megállva egyenesen az oktatóm és - sajnos - egy igen ismerős személy előtt.

   - Igen? Sajnálom, hogy nem hallottam meg előbb..

   - Mindegy, nem fontos, legalább már itt vagy. - sóhajtott egyet a már idősebb korban lévő hölgy. Nem tetszett ez a sóhaj, nagyon nem. - Ha jól tudom, ami szinte biztos, ismered ezt a férfit, ugye? - hangtalanul bólintottam egyet majd folytatta is, miközben gyilkos pillantásokkal néztem a melegítően állóra, aki csak a földet bámulta, mintha az sokkal érdekesebb lett volna a mostani szituációnál.

   - Reméltem. Akkor a bemutatással nem is fáradozok és nem kertelek tovább. Úgy döntöttem, hogy, most az egyszer nem fogok törődni, a saját magamnak kitalált szabállyal, vagy céllal, nem is tudom hogy nevezzem. JungKook, szombaton lesz egy előadásunk a nagytéren, szóval pontosan öt napunk van még felkészülni. Nos, mivel csak egyre jobban elfelejtődsz. Ezért döntöttem úgy, hogy NamJoon csatlakozik az egyesülethez, és ő fogja a te részedet korcsolyázni.. - a hangjából hallatszódott a szomorúság, és a bizonytalanság, ám ezt nem tudtam figyelembe venni. Szóval, ki akar tenni, engem, aki mindig itt volt. Tizenöt év. Tizenöt évet kellene most, csak úgy, a semmibe vennem, hogy Ő vegye át a helyem?...

   - Velem pedig mit tervez? Én-

   - Ha te nem akarod, akkor én sem foglak ebben gátolni. Jól tudod, hogy sohasem akarnám a boldogtalanságodat látni. - vágott bele NamJoon a szavamba hirtelen, az ő hangjából csupán szeretet sugárzott. Igen, a szeretet, amit én kaphattam csak tőle.

   - Ugyan, fiam, itt nem az udvariasságon van a hangsúly. Eltöltöttem már annyi időt ebben a szakmában, hogy tudjam, mikor kell abbahagyni, és mikor elkezdeni. JungKook ideje… már lejárt, a tiéd most kezdődik el. - összeszorított ajkakkal hallgattam tovább a mondandóját, majd, mikor újra felém fordult, egyenesen a szemébe néztem. - Szinte el előttem nőttél fel, én tanítottam meg neked azt, ami most talán ott van a szíved dobogóin. Ismerlek már, tudom, hogy most azt érzed, hogy elveszem a te célodat. De tudod… Néha fel kell adni valamit, hogy egy sokkal jobbat tapasztaljunk meg. Most már szabad utat kaphatnál! Menj más merre, próbálj ki új dolgokat. Fiatal vagy még, ez nem törhet össze. Keress jobb helyet, ahol tényleg ki tudsz teljesülni.

   - De… - lehunytam szemeimet, és próbáltam az ösztöneimre hallgatni, de minden mást mondott számomra. NamJoon, már közel három éve a párom és tényleg, én is szeretem Őt, pont annyira, amennyire csak tudhatom. Mindent megtenne értem, ezt már többször is bizonyította.. Talán most kellene, hogy én jöjjek? Most nekem kellen ezt megtennem érte? Mrs. Shin is igazat mond… Nem kellene, hogy egy csalódás miatt karóba dőljek.. Sok időt fektettem gyakorlásra, órákat voltam a jégen, de mégsem vagyok országosan híres előadó művész. Sohasem fedeztek fel… Abba kéne hagynom és.. Vagy várjunk.. Nem. Rosszul gondolkozom - nyolc évesen léptem először erre a jégre. -  három év miatt dobjak el tizenötöt? - Sokszor elestem, de mindig felsegített és azt mondta, hogy semmi baj, bele fogok jönni. - a jégen vagyok boldog igazán. Többet érdemlek annál, hogy ezt feladjam, hisz olyan, mintha az életemet áldoznám fel- Most, pedig simán lecserélne, csak mert valakiben több lehetőséget lát?... - A büszkeség is bőven lehet olyan erős, mint a szerelem - Én nem fogom feladni az álmomat, valaki másé ért. Sajnálom Nam, de még érted sem. - a bent rekedt levegőmet kifújtam, majd mélyen meghajoltam - Nem vagyok őstehetség, sohasem voltam az. Viszont olyan sem vagyok, akit el lehet dobni, amikor már nincs rá szükség, és fel lehet venni, amikor meggondolják magukat. – nem törődtem tovább semmivel, nem akartam tovább folytatni a beszélgetést. Visszakorcsolyáztam a helyemre, majd folytattam a gyakorlást ott, ahol abbahagytam.

   - Most pedig, kedves nézőink bemutatnám a következő fellépőnket. Remélem eddig is nagyon élvezték a fellépők produkcióit, de elhihetik nekem, hogy amit most látni fognak, azt mindent felül fog múlni! A pályán látható, a már sokak számára ismert; Jeon JungKook! - a reflektorok elsötétültek, a jelenlévők elnémultak és csak a halkan kezdődő zenét lehetett hallani. Megigazítottam még utoljára a ruhámat és korcsolyámat, majd remegő lábakkal elindultam.

   - Tegnap azt mondtad nekem este, hogy túl büszke ember vagyok és elmentél. - teljesen kicsúsztam a pályára, majd elkezdtem a jól begyakorolt mozdulatokat, ám valami csak most kezdett el feltörni bennem. Tudtam, hogy nem azt tettem, amit kellett volna, mégis… Én nem tudtam bocsánatot kérni… Egyszerűen nem ment, pedig ott volt az alkalmam még. Tudtam, hogy ma nem nekem kéne most itt táncolni, hanem a nézőtéren kellene drukkolva ugrálnom.. Valahogy leküzdöttem magamban a másság gőgjét és büszkeségét, mert megértettem, hogy a gőg és a büszkeség, hiába jelent oltalmat azoknak, akik mások, mert valakinek tönkretesznek mindent. Én, pedig ezt tettem azzal, aki a legfontosabb volt számomra.

    - MIÉRT?! - megfékeztem a korcsolyámmal és térdre estem. Idióta, idióta, idióta… - Én…

Sajnálom, lehet mégis én tettem tönkre mindent.

Kedves Noel!

Remélem azért tetszett ez a kis drámának szánt szösszenet, az igazat megvallva, tényleg megszenvedtem vele ^^”. Mikor megláttam, hogy ki az ajándékozottam, egyből tudtam, hogy neked bizony ezzel a párossal fogok írni – hisz se Krist, se Sehunt ne tűröm, így a KrisHun kiesett, höhö - , viszont nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz. Olvasgattam a történeteid között, és hatalmas mázlimra megtaláltam azt, ahol leírod, hogy milyen fanficeket is nem bírsz olvasni. Tök boldogan olvasgattam, de a végére majdnem sírva fakadtam, mert benne volt az általam legjobban kedvelt írásstílus is (No, azért nem annyira durván, mint ahogy leírtad, mert az tényleg borzasztó, de hasonló), viszont most, hogy kés vagyok, örülök is neki, hisz azt hiszem fejlődtem egy kicsit, mégha egyáltalán nem olyan lett, mint amilyet akartam neked írni…

 De mindegy is, gondolom ez annyira nem érdekel, maradjon az én bajom mi? c:

Szóval, amit erről a One Shotról mondani szeretnék az az, hogy remélem jó volt olvasnod azért, és ha egy kicsit is fel tudtam most dobni (a vége ellenére is) a napod, reggeled, estédet, akkor azt már sikernek könyvelem el.

Joyeux Noel!

(Google fordító pls, bocsi, de nem hagyhattam ki >3<)