[fic55 B] Trixi számára || Az első koncertem

Ajándékozott: Trixi

Angyalka (író): ZeloHope
Cím: Az első koncertem

Fő karakter: CL, az ő szemszögéből

Stílus: hetero 

Korhatár: 12

-Még egyszer! – hallatszott ismét az a kiabáló és nyers hang a stúdióból.  Már vagy huszadjára énekeltem fel a szöveget, de valami hiba mindig volt benne.  Már meg kellett volna szoknom, hiszen sokszor így szokott lenni, de megértem, hiszen nem adhatunk ki silány munkát a kezünkből, és mert ez lesz az első koncertem Amerikában. „Nagy levegő, ki, és be” – mondogattam magamnak, s ismét nekikezdtem a dalom éneklésének. Még körülbelül 1 órát voltunk ott, mire sikerült mindent megcsinálni és elsimítani.

A felvétel után egyből a szállásomra mentem, ahol sikerült valamit ennem, lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyba, s jó melegen betakaróztam, hiszen már érezni lehetett a levegőben a tél jöttét. Az egyik közösségi oldalt nézegettem, s az értesítéseket megjelölt képekről és egy csomó kép ugrott fel a bandáról. . Az igazat megvallva nagyon hiányzott Korea és a csapat többi tagja, már nagyon szeretném őket látni, de ki tudja mikor lesz úgy ideje mindnyájunknak, hogy össze tudjunk hozni egy találkozót. A képeket nézve elrévedtem a régi szép időkön, mikor még együtt voltunk, az első fellépésekre és műsorokra, amikben szerepeltünk, s a sok mókás és vicces dologra, amiket együtt csináltunk, s lassan elaludtam. A telefonomon lévő ébresztő keltett fel álmaimből, s mivel időpontra mentem, nem szabadott még tovább lustálkodnom az ágyban, így hát felkeltem, felöltöztem, s fogat mostam és már indultam is. Az órámat néztem, hiszen nagyon fontos volt, hogy időben odaérjek a stúdióba, hiszen ma van az utolsó próba a koncert előtt.

A sok embertől a liftben már kicsit ideges lettem, de amint kiléptem az ajtón nagy meglepetés fogadott. A fanok. Még Amerikában is voltak, és ezt olyan nehéz volt felfogni. Mind a szeretetüket fejezték ki felém és apró ajándékokat adtak oda a manageremnek, aki aztán átnyújtotta nekem. Nagyon szívmelengető élmény mindig a fanokkal való találkozás, látni a szemükben az örömöt, s ez minket is boldoggá tesz. Szerencsére dugó sem volt, így sikerült odaérnünk, s már kezdődhetett is a próba. Szerencsére minden jól ment, megbeszéltünk minden apró kis részletet. Habár nem ez az első koncertem, de így egyedül még sosem léptem fel, és ez kicsit rémisztő. Igaz a háttértáncosokkal elég jóban vagyok és a DJ-vel is így nincs okom aggodalomra.

Délután átmentünk a koncert helyszínére és ott is mindent elpróbáltunk, lerendeztünk mindent, a fényeket, a hangosítást, hogy ki, mikor jön fel majd a színpadra. A színpad maga óriási, a helyszínen több ezer rajongó fér el, s meglepetésemre a jegyek 5 perc alatt el is fogytak. A színpadon előre lehet menni így a fanokkal is könnyebben tudok, majd kommunikálni, szinte mindenkire rá lehet látni. Igazából a koncert utáni találkozástól félek kicsit a fanokkal hiszen biztosan megkérdezik majd, hogy miért bomlottunk fel, milyen egyedül fellépni, s ezekre gondolva szomorú leszek, de megteszek minden tőlem telhetőt, hogy élvezetessé tegyem nekik ezt az estét és ne szenvedjenek hiányt semmilyen téren.

Ezután mindenkit hazaengedtek, de én még maradtam kicsit és átjártam újra a színpadot, megnéztem minden kis jelzést, hogy mikor, hova kell mennem, és beszéltem az ott dolgozó emberekkel, akik lehetővé teszik, hogy ez a koncert létrejöhessen, így hát köszönetet mondtam nekik, aztán indultam is haza, hiszen ki kell magam pihenni a nagy nap előtt. A bandával közös csoportba láttam, hogy írták, sajna nem tudnak eljönni a menetrendjük miatt, de meg is értem, hiszen van, aki a solo visszatérésére készül, s van, aki egy tehetségkutató műsorban zsűrizik. Kicsit szomorúvá tett beismerem, de tudom, hogy szurkolni fognak nekem. Reggel, mikor felébredtem nagy izgalom kezdte uralni testem. „Mi lesz, ha nem lehet majd hallani a hangom? Mi lesz, ha elmegy a hangom? Mi lesz, ha a fanoknak nem tetszik majd, amit látnak?” Igen, ezek a kérdések minden előadó agyában megfordulnak nem is egyszer, hiszen ebben a világban, ha már csak egy hibát is ejtessz, mindenki rajtad mulat és talán a karriered végét is jelenti. Gyorsan el is hessegettem a fejemből a negatív gondolatokat. „Minden rendben lesz CL, meg tudod csinálni!” Ez, s még hasonló mondatok váltották fel az előzőeket, s így, hogy az önbizalmam ismét a helyén volt el is indultam a koncert helyszínére. Igaz még csak délelőtt volt, de a próba ilyenkor kezdődött. Ismét átnéztük mindent, az összes táncot és dalt, s már csak egy óra maradt a kezdésig. Ezt az időt arra használtam, hogy egy kicsit pihenjek, és egyek valamit, így leültem a kanapéra, elővettem a telefonomat, s ismét a képeket néztem, s láttam, hogy a fanok nagy plakátokat raktak ki és ételes kocsit béreltek ki nekem. Tudom, hogy minden előadó ezt mondja, de én bizton állíthatom, hogy a BLACKJACK a legjobb, legösszetartóbb fandom, olyan, mint egy nagy család. Az időre pillantva láttam, hogy már csak negyed óra van a kezdésig, így gyorsan a tükörbe pillantottam, hogy minden rendben van-e és már mentem is a színfalak mögé. S ami ott várt soha nem felejtem el. Ott álltak mind a hárman, s egy pillanatig csak néztünk egymásra mosolyogva.

- Talán azt hitted, hogy kihagyjuk az első solo koncerted? – kezdte Dara, s mintha egy kis sértődöttség érződött volna a hangjában, feltételezésemre, hogy nem jönnek, majd száját széles mosolyra húzva megölelt.

- Mi voltunk az elsők, akik megvették a VIP jegyet, de megígértettük minden stábtaggal, hogy nem mondhatják el neked, hogy jövünk. – folytatta Bom, s őt is szorosan megöleltem, el sem hittem, hogy tényleg itt vannak.

- Aztán, ha nem aratsz nagy sikert, mi nem ismerünk többé téged. – mondta Minzy gúnyosan karokba tett kézzel, de nem bírta sokáig tartani ezt stílust, s a karomba ugrott. Nagyon régen láttam már őket, s főleg régen volt, hogy mind a négyen együtt vagyunk. Aztán mind megöleltük egymást, s egy könny csordult le az arcomon. Annyira szeretem őket, ők a második családom, náluk jobb emberekkel még nem találkoztam és nem is kívánhatnék jobbakat sem.

- Ne sírj, mert tudod, hogy, akkor én is rákezdek! – parancsolt rám Dara, hiszen olyan kis érzékeny ember, de ezét is szeretem.

- Héj, és velem mi lesz? Ha elkezditek, akkor én is, és reggelre bedagadt szemekkel ébredek! – szidott minket Bom, de olyan aranyos volt, hogy nem lehetett komolyan venni. 

- CL, 20 másodperc és kezdünk! – szólt oda a főszervező.

- Rendben! – válaszoltam vissza neki. – Akkor… - kezdtem – megyek is. – Hirtelen megfogták a kezem és elkezdték kiabálni:

- Egy, két, há’, CL FIGHTING! – kezeinket a magasba emelve ismét éreztük a régi érzést, amit minden koncert előtt. Még gyorsan rájuk pillantottam, s ők mosolyogva néztek vissza rám.

- Csapj oda nekik! – szólt még egy hang mögülem, Minzy volt az. Kiálltam a sötét színpadra, s hirtelen reflektorfények világítottak meg, s hallottam a fanok sikítását. Mindenki örvendezett, hogy itt lehet, ez a lehető legjobb érzés. Minden tökéletesen ment, s néha mikor a színfalak mögé pillantottam, láttam, ahogy a tagok énekelnek és táncolnak a számokra, ami kicsit vicces volt, de nagyon aranyos. Szerencsére minden simán ment, egyetlen egy hiba nélkül.

A koncert után következett a fényképezés a rajongókkal, mindenki nagyon kedves volt és gratulált, ami nagyon jó érzéssel töltött el, hiszen kicsit féltem, hogy esetleg az újabb stílus elijesztheti az embereket. Ezután visszamentem az öltözőmbe, ahol a stábtagok és a 2NE1 tagja vártak, hogy gratulálhassanak, s pezsgőt bontottak, hogy megünnepeljük az estét.  Soha nem felejtem el a lányok szemeiben lévő csillogást, ami egyben volt büszkeség, öröm, s egy kis szomorúság.

Nagyon sok mindenen mentünk keresztül, s most, hogy mind így együtt vagyunk, sosem felejtem el.